a kezdőoldalhoz kattintson ide

Kedves Testvérünk!

Titkos összefüggések
Elhatározásunk
Mi is az a lelki adoptálás?
A fogadalom imái
Akik elvállalták

letölthető plakát itt...

Titkos lelki összefüggések

 

Pio atyáról, aki a XX. században 50 évig viselte testén Jézus sebeit, mesélték, hogy felkereste őt egy asszony, és nagyon keserűen arról panaszkodott, hogy már évtizedek óta mindenféle betegség gyötri, és már alig bírja tovább. Pio atya ránézett, és mint oly sokszor belelátott a lelkébe, és mondta neki,  hogy ugye több gyermeke is van?  - Igen – válaszolta az anya. – Nos, a kisebbik fiú miatt kellett ennyit szenvednie, de ezáltal megmentette az ő életét; és ne szomorkodjon, már nem sokáig fog ez tartani, nemsokára meggyógyul a súlyos betegségekből.

Egy ilyen történet hallatán, pláne, aki ismeri Pio atya életét, az nem kételkedik benne, sőt elnémulunk, mert olyan dologról van szó, ami meghaladja eddigi gondolkodásunkat. Igen, a lelki dolgok, a lelki összefüggések sokszor vannak rejtve szemeink előtt, de Teremtő mindent tud rólunk is. Majd ha eléje járulunk azon a boldog napon, halálunk után, akkor megértünk majd sok összefüggést.

  Elhatározásunk

Nos, ez a történet jutott eszembe, amikor 2008-ban karitász-közösségünk  kérte, hogy valósítsuk meg sokan a lelki adoptálást. Ebben is az anyaságról van szó és arról, hogy láthatatlan összefüggések vannak áldozataink, imádságaink és az emberek sorsa között. Hogy Isten megment és megsegít egy-egy embert a mi közbenjárásunkra. Tavaly, mikor a magzatokért imádkoztunk aprószentek ünnepén, akkor többen voltunk, akik elhatároztuk, hogy tegyünk többet ezért az ügyért. Nos, ez az első állomás. Ezt követhetné később még több lépés a magzatvédelem útján...



 
Mi is az a lelki adoptálás?

Az adoptálás szó elfogadást, mondhatni örökbefogadást jelent. Egy konkrét személy elkötelezi magát, hogy 9 hónapon át (vagyis amennyi időt átlagosan az anyaméhben tölt egy magzat) imádkozik egy - egyedül Isten előtt ismert - megfogant és halállal fenyegetett gyermek életéért. A lelki adoptálás gondolata feltehetően Fatimából származik.   


Az általunk átvett forma Lengyelországban alakult ki 1987-ben, melynek központja a czestochowa-i pálos kolostor. Hazánkban 1995. óta van jelen, és a kezdeményezést számos plébánia is felkarolta, püspökeink ajánlják.
 
 
A fogadalom tárgyát képező imák:
1. NAPI IMA (lásd külön)
2. NAPONTA EGY TIZED RÓZSAFÜZÉR.
3. ÖNKÉNTES VÁLLALÁS nem kötelező, de sok minden lehet:
hetente egy szentáldozás,  böjt, önmegtagadás, meghatározott ima, szentségimádás, adakozás, szentírás-olvasás, a magzatvédelem terén végzett apostolkodás, a lelki adoptálás terjesztése.

Napi ima: 
Uram Jézus, Édesanyád, Mária közbenjárására, aki szeretettel szült világra Téged, valamint Szent Józsefnek, a bizalom emberének közbenjárására, aki születésed után gondoskodott Rólad - kérlek Téged annak a meg nem született gyermeknek érdekében, akit lélekben adoptáltam, és akit a halál veszélye fenyeget. Kérlek, adj szüleinek szeretetet és bátorságot, hogy meghagyják gyermekük életét, melyet Te magad rendeltél számára. Ámen.

Fogadalomtétel menete itt letölthető... (pdf formátumban)


A jó Isten áldását kívánjuk azokra különösen, akik vállalták a fogadalmat:
az Andrássy-telepi plébániáról 38 fő, és az Ó-Plébániáról 7 fő.

Hősöknek titulálják azokat, akik megmentenek pl. a Dunából egy fulladozó gyermeket.
Egy kicsit így tekinthetünk ezekre a testvéreinkre, mert most 2008-ban
reményeink szerint 45 magzat-gyermeket mentünk meg a gyilkosságtól.

Az első közös összefogás óta, az első 90 nap eltelte után többen folytatták ezt az imádságot.

2011-ben, a Családok Évében, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén,
márc. 25-én ismét vállalták sokan, hogy újra imádkozunk a magzatokért!